partybor
Van úgy, hogy a gyönyörűen felvázolt üzleti tervet felülírja az élet. Ilyenkor a magunkfajta vállalkozó átgondolja: mitől kapott gellert az elképzelés és alkalmazkodik a körülményekhez. És persze olyan is van, amikor egy terméket valami egészen fatális véletlen emel magasba. Mint ahogy újradizájnolt Partybor családunk esetében is történt. Ha az utóbbi napokban egy hipermarket bor részlegén elmentek
Tagged under:
Egy palack bor nívóját kétségtelenül a beltartalom határozza meg, a külcsín viszont – hogy ilyen marketinges kifejezéssel éljek – pozícionálja az adott terméket. 2022 decemberében piacra dobott Debrői Hárslevelű Superiorunk esetében ez (egy kis csavarral) hatványozottan igaz. Debrői Hárslevelű Superiorunk egy igazán elegáns bor, már csak azért is, mert kizárólag egyedi megrendelés alapján palackozzuk. Ezt
Tagged under:
eltarthatósága
Még alig ültek el a szilveszteri buli hangjai, ráadásul sokan már a pótszilveszter szervezésével vannak elfoglalva. És ha már házibuliról vagy céges csapatösszetartó rendezvényről van szó, mindenképpen beszélnünk kell a másnapról. Mármint nem a másnaposságról és nem is a másnapi “romeltakarításról”, hanem a megmaradt borról, amely – nem ismerve eltarthatósága tényezőit – gyakran indokolatlanul a
koktél
A bor mint koktélalapanyag? Elsőre talán furcsán hangzik, mégis kiválóan működik. De mégis milyen bort válasszunk egy koktél elkészítéséhez? És mi legyen a többi összetevő? Választ ad minderre a fiatal bartender, Halász Kristóf. Vele beszélgettünk az ismeretségre való tekintettel tegeződve, a kezdetekről, a mixervizsga tapasztalatairól és a misztikus Tejútról, aminek (figyelem, most jön a spoiler!)
karácsonyi
A háztartások többségében ilyenkor már javában készülnek a karácsonyra, a háziasszonyok a lehető legnagyobb fordulatszámra kapcsolnak, hogy minden elkészüljön a szentestére. Még néhány nap és pirulnak a húsok, rotyog a töltött káposzta, fő a halászlé és ahogy lenni szokott, most is kireped a bejgli. Vitathatatlan, hogy a karácsonyi vacsora az ünnep egyik, ha nem a
forralt
Ismerik azt a viccet, amikor hadseregben a sorakozónál az őrmester így szól a kiskatonához? – Honvéd, mennyi a víz forráspontja? – Azonnal jön is a válasz: Őrmester úr! A víz forráspontja 100 fok! – Mire a felettes visszaszól! – Maga marha! A víz forráspontja 90 fok! – Másnap sorakozónál ismét előkerül a téma, amikor az
Tagged under: ,
A vállalkozások zöme karácsonytájt céges ajándék vásárlási lázban ég, hogy munkavállalóit illetve üzleti partnereit ajándékkal lepje meg. Fontos azonban tudni, hogy nem minden becsomagolt tárgy céges ajándék! Hogy valóban minden megajándékozottnak örömet okozzon a meglepetés, érdemes néhány szempontot szem előtt tartani. Hogy mégis hogyan, a legfontosabb tudnivalókat ebben a cikkünkben gyűjtöttük össze. Régi HR közhely,
koccintás
Kedvező csillagállás esetén, vagyis, ha együtt van a Jó társaság, a Jó hangulat és persze a Jó bor, nem kell sokat várni a koccintásra. Ilyenkor – az illemtani szabályoknak megfelelően – egymás szemébe nézve finoman összeérintjük poharunkat és azt mondjuk: Egészségedre! De miért koccintunk? Pontosabban miért éppen a koccintás előzi meg a borfogyasztást és miért
Tagged under:
sajt
Bár némileg nőtt a sajtfogyasztás hazánkban az utóbbi évtizedben, azért jellemzően még mindig szendvics alapanyagként vagy maximum rántott sajt formájában gondolunk erre a sokoldalú tejtermékre. Pedig számos kedvező élettani hatása mellett nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy a különféle sajtok kiválóan ellenpontozzák a borok savtartalmát. A megfelelő ital mellett igazi gasztronómiai élvezettel ajándékoznak meg minket.
szőlő

A szőlő élete 

Aki azonnali eredményt akar, ne vágjon bele a szőlészkedésbe! A szőlő ugyanis nem a mai felgyorsult világ növénye. Ennek ellenére – vagy tán’ épp ezért – azóta, hogy több évezreddel ezelőtt kísérőnkül szegődött, hű társunk maradt. Életciklusa sokban megegyezik az emberével (különösen, ha figyelembe vesszük, hogy háziasítása idején még az ember élettartama sem volt sokkal
Tagged under: ,
TOP