Van úgy, hogy a gyönyörűen felvázolt üzleti tervet felülírja az élet. Ilyenkor a magunkfajta vállalkozó átgondolja: mitől kapott gellert az elképzelés és alkalmazkodik a körülményekhez. És persze olyan is van, amikor egy terméket valami egészen fatális véletlen emel magasba. Mint ahogy újradizájnolt Partybor családunk esetében is történt.
Ha az utóbbi napokban egy hipermarket bor részlegén elmentek Partybor sorozatunk mellett anélkül, hogy az feltűnt volna Önöknek – pedig egyébként rendszeres fogyasztóinak számítanak – ne hibáztassák magukat! Népszerű #péntek, #szombat, #vasárnap és #bármikor boraink ugyanis szinte a felismerhetetlenségig új külsőt kaptak!
Kritika és önkritika
Az átfazonírozás azonban egy komoly önvizsgálattal is járt részünkről. Nézzük, hogy miben változtak boraink és szemléletünk.
Partyboraink életre hívásakor eltökélt célunk volt, hogy a Varsányi felirat ne jelenjen meg a termékeken. No, nem azért, mintha szégyelltük volna borainkat – hogy is tehettük volna, amikor #szombatunk a Vinagoráról és a Rosé Champions versenyről is díjakkal tért haza! Döntésünk mögött inkább az a feltételezés állt, hogy
a megcélzott fiatalabb korosztályt nem igazán a név, sokkal inkább a csomagolás és a beltartalom befolyásolja.
Szintén tudatos elhatározás volt, hogy a Partyboraink kizárólag cuvéek és ne fajtaborok legyenek. Hasonlóan az első pontban leírtakhoz itt is úgy véltük: a címkén felesleges feltüntetni, hogy milyen szőlőfajták esszenciáját tartja kézben a fogyasztó, ennél lényegesebb a hozzáadott érték, a termék kommunikációja. Mondanom sem kell, mindkét esetben tévedtünk…
Jártuk az országot borainkkal, fesztiválokon, borkóstolókon mutattuk be sorozatunkat az érdeklődőknek. Az ilyen alkalmak pedig lehetőséget teremtettek fogyasztóinknak arra is, hogy kritikát fogalmazzanak meg. Meglepő módon soha nem palackjaink beltartalmával, sokkal inkább a fent felsoroltakkal nem voltak kibékülve. A visszajelzéseket megfogadva aztán újragondoltuk a Partybor szériát.
A partybor sorozat új tagjai: #kispéntek és #akármikor
A legfontosabb változás a Partyborok háza táján, hogy kibővítettük a sorozatot egy #kispéntekkel és egy #akármikorral. A hattagúra növelt szériában most 2 vörös, 2 fehér és 2 rozé bor található. Az édesebb ital pártiak kedvéért pedig a száraz borok félédes párjával is kiegészítettük a kínálatot.
Nyilván, a leglátványosabb megújulást az újrahúzott címkék adják – köszönet érte a Barna Design Kft. kreativitásának. A fiatalos külsőből nem engedtünk, sőt még egy kis frivolsággal, lendülettel meg is fejeltük a megjelenést. Úgy hisszük és a visszajelzések is ezt igazolják: a külcsín most már teljes mértékben visszatükrözi boraink frissességét, könnyedségét, játékosságát.
Strasszos sztreccs strucc cucc!
Apropó, játékosság! Amikor megálmodtuk újragondolt borcsaládunkat, határozott szándékunk volt, hogy borainkat ne csak fegyelmezetten, kisujj eltartva fogyasszák a fiatalok, hanem jó hangulatban, játszva, nagy nevetések közepette.
Ezért aztán mindegyik Partybor címkéjén elhelyeztünk egy nyelvtörőt, amely bizonyos esetekben kiváló alkoholszondaként működik.
Aki ugyanis nem tudja már hibátlanul kimondani például a kedvenc nyelvtörőm: “Strasszos sztreccs strucc cucc!”, annak emelkedett hangulat ide vagy oda, nem biztos, hogy tölteni kell még egy pohárral.
Játékos felnőttekre célozva
Abban is szakítottunk eddigi hagyományainkkal, hogy #péntekünk nem cuvée (nem házasított bor), hanem 100%-ig fajtabor: olaszrizling. A kibővített szortiment és a tapasztalatok pedig megkövetelték, hogy célzásunkon is módosítsunk kicsit. Eredetileg ugyanis a 18-26 éves, a borral, alkohollal még csak most ismerkedő korosztályt céloztuk meg, ám, hamar kiderült: a legfiatalabb nagykorúak nem igazán boroznak vagy legalábbis, ha alkoholt isznak, akkor nem a borokat részesítik előnyben.
Ellenben a Covid összezártságában a fiatal, 25+-os párok felfedezték magunknak ezeket a jó minőségű, kedvező árfekvésű italokat, ők Partyborainkon keresztül ismerkedtek meg borászatunk többi termékével is.
Ma már vásárlói bázisunk egy részét ezen párok és az egykori “szobafogságot” jókedvű borozással, játékkal oldani kívánó társaságok jelentik, akik ma már borkóstolóinkon is törzsvendégnek számítanak.
A pingvin, a kakas, a flamingó meg a többiek
Persze, a nagy megújulás közepette voltak olyan elemek, amik részben vagy teljes egészében változatlanok maradtak. Ilyenek például Partybor portfóliónk címerállatai: a közkedvelt flamingó, a bájosan esetlen pingvin, a jó kiállású kakas vagy a csibészes strucc. Nem volt egyszerű melléjük új karaktereket választani, de a sorozatba választott új tételek kiválasztották saját “totemállatukat”. Így egészült ki a sor egy Columbo kopott eleganciáját idéző kutyával és a bikavért tartalmazó #vasárnap a fitness termek sztárjával: a színizom bikával.
Sok minden változott tehát a Partybor háza táján, csak egyvalami nem: feltett szándékunk, hogy fiataloknak szánt minőségi, de megfizethető borainkkal a kulturált borfogyasztást népszerűsítsük. Pénteken, szombaton vagy bármikor…