Egy palack bor nívóját kétségtelenül a beltartalom határozza meg, a külcsín viszont – hogy ilyen marketinges kifejezéssel éljek – pozícionálja az adott terméket. 2022 decemberében piacra dobott Debrői Hárslevelű Superiorunk esetében ez (egy kis csavarral) hatványozottan igaz.
Debrői Hárslevelű Superiorunk egy igazán elegáns bor, már csak azért is, mert kizárólag egyedi megrendelés alapján palackozzuk. Ezt az exkluzivitást a címke fekete-arany kombinációja és az elegáns arany kupak is sejteti, a címkével megegyező soft touch díszdobozos csomagolás pedig kétséget sem hagy afelől, hogy valami igazán különlegessel van dolgunk.
Aranyló bor, aranyló napok
És valóban. A késői szüretelésű hárslevelű ebben a borban összegyűjtötte mindazt, amit az őszi természet csak adhat nekünk.
Mézszíne a legszebb szeptemberi, októberi napsugarakat köti csokorba, illata az aszalt gyümölcsökre, a hársfavirágra és a gazdag mézre emlékeztet.
Nem csoda, ha ennyi pozitívum mellett nem akartunk hagyományos Debrői hárslevelűt készíteni, inkább valami különlegességet alkottunk belőle. Ez a bor – szemben a szokásos száraz debrőivel – édes, selymes textúrájú, magas alkoholtartalmú, testes fehér. Nem hétköznapi ital, karaktere leginkább a nagy családi, baráti összejöveteleken, különleges alkalmak megünneplésén való felszolgálásra predesztinálja. Talán mondanom sem kell, ajándéknak is tökéletes.
Debrői hárslevelű, a király kedvence
Nem véletlenül szeretjük a Debrői hárslevelűt, mint szőlőfajtát, hiszen sokoldalú, bámulatosan alakítható fajta, ami a bevett szőlészeti/borászati kánontól teljesen eltérő jellegű bor készítését is lehetővé teszi. De nemcsak a mi kedvencünk a hárslevelű, az 1930-as években nem kisebb “influenszert” nyert meg magának, mint az igen rövid ideig országló VIII. Edward angol királyt, aki 326 napos uralkodásával nagy hasznot hajtott nekünk, borászoknak.
A koronás fő kedvenc borának ugyanis páratlan marketinget csinált Európa uralkodóházaiban és befolyásos pénzembereinél azzal, hogy minden látogatásán kizárólag Debrői hárslevelűt volt hajlandó fogyasztani.
(Igaz, ő a száraz változatot részesítette előnyben.) Így vált népszerűvé a kékvérűek körében ez a könnyen szerethető borfajta.
Különlegesség a különleges pillanatokhoz
Változnak az idők, változnak a szokások,
a Debrői hárslevelűnek ma már nincs szüksége ilyen “pedigrés reklámra”, csak a borokhoz értő vagy legalábbis a jó bort szerető fogyasztókra.
A valóban királyi megjelenésű és belső értékek tekintetében is bővelkedő Debrői Hárslevelű Superiorunkat jó szívvel ajánljuk az élet minden olyan pillanatához, ami épp annyira különleges, mint ez a bor.