Amikor ezt a bejegyzést elkezdtem, odakinn 40 fok perzselte a leveleket és minden élőlény a túléléséért küzdött. Az augusztusi pokolban csekély vigasznak tűnt, hogy máskor is volt már a mostanihoz hasonló aszály. A szőlőtermesztők száz évvel ezelőtt – gyanítom – hozzánk hasonlóan ugyanígy fohászkodtak az esőért és találgatták, hogy mi marad a termésből.
A hazánkban 1901 óta vezetett hőmérsékleti statisztikák szerint az elmúlt 120 év 5. legmelegebb nyarán vagyunk túl. A tényen és a kánikula okozta károkon pedig az sem sokat segít, hogy a feljegyzések szerint 1540-ben is hasonló forróság aszalta szárazra a vidéket.
Mivel sokan kérdezték tőlünk, hogy az aszály hogyan befolyásolja az idei termést, most egy gyors összefoglalót adok helyzetjelentést. Figyelem! Azt, aki kávézaccos jóslásra számít tőlem, ki kell ábrándítanom. Jövendölni ezúttal sem fogok, az időjárás ugyanis két perc alatt zárójelbe teheti az itt leírtakat.
Szántóföld vs. szőlőültetvény
Akármilyen forróság is van, mi, szőlészek igazán nem panaszkodhatunk!
A szőlő ugyanis – összevetve a szántóföldi kultúrákkal – mély gyökérzeténél fogva (a szőlőgyökér akár a 10-15 m-es mélységet is elérheti) a talaj mélyebb rétegeiben lévő nedvességhez is hozzájut,
így a sekély gyökerű növényeknél sokkal jobban viseli a szárazságot. Ennek ellenére az ideihez hasonló hosszan tartó száraz időszakban a szőlő is “túlélő üzemmódra” kapcsol. Különösen az 5-6 éves, fiatalabb növények esetében szembetűnő a kisebb lombozat, az apróbb fürtök.
Léböjt
A korai fajták közül az Irsai Olivér és a nero mutatják be legjobban a szőlők állapotát. A tőkéken ugyan szép számban találhatunk fürtöket, de látható, hogy a bogyók kevesebb nedvességet tartalmaznak, azaz a megszokott 1 kg szőlő/7 dl must aránypárral most nem igen kalkulálhatunk.
Irsai Olivér, nero, rosé
Feltételezhetnénk, hogy ez viszont egyet jelent azzal, hogy egy koncentráltabb, magasabb cukortartalmú must csorog majd le a présből. A borászat viszont sajnos nem egzakt tudomány, így a közhiedelemmel ellentétben a kevesebb létartalom nem jelent egyet a majdani magasabb alkoholtartalommal.
Bár idén bőven jutott – sőt, több is volt a kelleténél – a napsütésből és a melegből, az idei termés cukortartalma nem éri el a korábbi évek szintjét.
A jó borhoz szükséges savak, cukrok még mindig a természet laboratóriumában vannak, hagyni kell neki egy kis időt, hogy képes legyen a maximumot hozni. A korai fajták – az Irsai és nero – esetében viszont úgy látjuk, hogy tökéletes rosé alapanyaggá értek, augusztus utolsó hetében meg is kezdjük ezek szüretelését.
Szüret kérdőjelekkel
Hogy változóban van a szakmánk és a klíma, arról a szüreti időpontok egyre korábbra tolódása is hű képet ad. Legutóbb 2018-ban “siettünk” ennyire a szürettel, akkor augusztus 4-én indult a munka és abban az évben díjnyertes borok születtek (igaz, azon a télen megfelelő mennyiségű csapadék is társult a nyári kánikulához).
A próba szüret eredményei azt mutatják, hogy a korai fajták is hozzák a kellő cukor és savtartalmat, egyedül a színanyagok megléte kérdéses még.
Hogy az idei rosé is a tőlünk megszokott pink árnyalatú lesz-e, csak az első préseléskor derül ki.
Aszály és élni akarás
A korai fajták tehát eljutottak már a “célvonalig”, a többi, később érő szőlőfajta – mint például a számunkra jelentős hárslevelű tőkéi – viszont száraz fürtöket ringatnak. Nem ezt szeretné látni egy szőlész-borász. Az augusztus 20-i környéki esők némileg enyhülést hoztak az ültetvényeknek, de most minden csepp esőnek örülünk.
A kókadt leveleket és csörgő fürtöket látva igyekszünk nem elveszíteni lélekjelenlétünket. Jobb napjainkon a keserves helyzetet látva még viccelődünk is azzal, hogy idén a bortermelésről áttérünk a szőlőmagolaj előállításra. Aztán persze, tesszük a dolgunkat, úgy, mint máskor. Legfeljebb kicsit hangosabban dudorásszuk Kovács Kati Add már uram az esőt! című slágerét.