“A falak ereje nem a kőben van, hanem a védők lelkében.” – idézzük gyakran Gárdonyi leghíresebb műve, az Egri csillagok ikonikus mondatát. Valami hasonló gondolat mentén indította útjára az Egri Bikavér Lovagrend és az Egri Borvidék Hegyközség Tanácsa azt a kezdeményezést, amely a 100 évvel ezelőtt elhunyt író előtti tisztelgésül két super cuvée, az Egri Csillag Superior és az Egri Bikavér Superior megalkotására kérte fel a térség borászait. Az indítvány azontúl, hogy egészséges marketinget teremt az Egri borvidéknek, a térség borászatai közötti együttműködést, együttgondolkodást, a Gárdonyi idézet mondanivalójának gyakorlatba ültetését segíti elő.
Palackozott Egri Csillagok
Az összefogás jegyében született borok valóban magukon viselik a térség borászatainak jegyeit, lévén a szuper cuvée tételeit az itteni dűlők adták a nagy közösbe. Büszkék vagyunk, hogy a beküldött tételek közül az ítészek, a mi Egri Csillagunkat emelték ki, mint olyan bort, amely magán viseli az Egri Csillag összes jellegzetességét.
A kereskedelmi forgalomban nem kapható, limitált mennyiségű (összesen 600 palack) Gárdonyi Egri Csillag Superior 2021-rel a nagyközönség augusztus 13-án a Gárdonyi Borkóstoló gálán,
az egri Líceum dísztermében találkozhatott. Az utóbbi időben egyre népszerűbb fehérbor a Furmint, az Olaszrizling, a Chardonnay, a Hárslevelű, a Rajnai rizling, a Királyleányka és Sauvignon blanc fajták összhangján alapszik.
Bikavér: a házasítás tökélye
A térségi kooperáció másik bora, a Gárdonyi Egri Bikavér Superior 2021 Kékfrankos, Merlot, Cabernet franc, Pinot noir, Syrah és Turán fajták házasításából készült.
Ezt az 952 palacknyi íz-összhangzattant viszont csak jövő tavasszal kóstolhatják meg a szerencsések.
Kóstolj és támogass!
Azok, akik lemaradtak a szervezők által Összefogás boroknak keresztelt tételekről, ne keseredjenek el!
Mindkettő előjegyeztethető és megvásárolható, a befolyt összeggel pedig igen nemes célt támogatnak a vásárlók,
ugyanis anyagi hozzájárulásukkal a Gárdonyi Géza Emlékház felújítását és az Egri borvidék ismertebbé és legismertebbé tételét finanszírozzák.