Gyerekkorában a végtelennek tűnő szőlődombokon biciklizett. Ismert mindenkit, aki a szőlőföldeken dolgozott. De nem csak külső szemlélő volt. Édesapja őt (és testvéreit) is bevonta a munkákba. Az a pillanat azonban, amikor végleg eljegyezte magát a szőlészet-borászattal csak később következett el. Varsányi Katalinnal, a Varsányi Pincészet marketing vezetőjével beszélgettünk – a régi ismeretségre való tekintettel tegeződve.
A bevezetőben azt írtuk, hogy téged is bevontak a szüleid a munkákba. Mik voltak ezek?
Általános iskolás voltam, amikor divatba jött a gyerekeimnek ma már ismeretlen walkman. Én pedig fülhallgatóval a fülemben érkeztem a szőlőkötözésre. Gondoltam, munka közben majd zenét hallgatok.
Apu viszont szigorúan rám szólt, hogy a szőlő mellett ezt nem lehet. “Ha kint vagyunk a természetben, tessék madárdalt hallgatni vagy egymással beszélgetni!” – mondta.
Később már fontosnak tartottam, hogy jobban megismerjem a szőlőtermesztés, borkészítés folyamatát, így diákként nyaranta egy hónapot különböző részlegeken töltöttem. Dolgoztam a palackozóban, a kannatöltőben és a laborunkban beleszerettem a labormunkába. Később, végzős középiskolásként pedig a borbemutatókon már mint a pincészet háziasszonya beszéltem a borászatról, a ránk jellemző tételekről.
Ezeknek a munkáknak köszönhető, hogy végül szőlész-borász lettél?
Nem tagadhatom, hogy ezeknek is közük volt a döntésemhez, ám a végső lökést egy jóval korábban elkapott beszélgetés adta meg nekem. Szüleim gyakran vettek részt szakmai borutakon. Az egyik ilyenről hazatérve meghallottam, amint a pincészet jövőjéről beszélnek és azon tanakodnak, vajon hármunk közül ki viszi majd tovább ezt az örökséget. Ekkor döntöttem el, hogy ezen a vonalon tanulok tovább. Innen már egyenes út vezetett az egyetemre, ahol szőlész-borász szakmérnöki diplomát szereztem.
Mindvégig biztos voltál abban, hogy jól választottál?
Tulajdonképpen igen. Mindössze egyetlen egyszer bizonytalanodtam el. Mindig szerettem volna ugyanis gyermekorvos lenni. A két pálya viszont nem összeegyeztethető. Borászként nem lehet gyógyítani, és fordítva is igencsak nehézkes a dolog. Így maradtam a nekem rendelt útnál, aminek sok sikert és a férjemet köszönhetem.
Szőlész vagy, vagy inkább borász?
Ha gyerekként csak a szőlőtermesztéssel járó kemény munkát láttam volna, akkor biztosan mást választok. De nekem szerencsém volt, mert a másik oldalba, a borkészítésbe is belepillanthattam. Kislányként lenyűgözött a hordók falára kiülő csillogó, ezer színben pompázó borkő. És elvarázsolt ez az egész világ. A borászat jobban megfogott.
Varsányi Lajos a pincészet tulajdonosa. Milyen édesapáddal együtt dolgozni? Hogyan fér meg “két dudás” egy csárdában?
Nem egyszerű… Viszont a hatalmas tapasztalata előtt fejet hajtok, és mivel a borkészítésre nincs egy univerzális kaptafa, mindig van valami, amin javíthatunk.
Van úgy, hogy érdemes valami nagyon régi módszerhez visszanyúlni, de az is megeshet, hogy egy teljesen új technika oldja meg a problémát.
Ebben a rendszerben mindenkinek megvan a maga feladata. Nekem pedig különösen nagy szerencsém van, hiszen itt van apu, aki igen kifinomultan látja a dolgokat, és persze, Patai István is, aki a borászat terén számomra etalon. Szóval, nem könnyű felnőni ehhez a két remek szakemberhez.
Hogy lehet ezt a megugorhatatlan feladatot megugrani?
Folyamatos fejlődéssel, tanulással. Meg persze azzal, hogy megpróbálom a bennem lévő túlzott megfelelési kényszert, a velem született maximalizmust visszaszorítani az egészséges szintre. Szerencsére ebben férjem, Farkas Gedeon mindig mellettem áll.
A borász szakma a férfiak privilégiuma. Legalábbis jó pár évtizedig az volt. Mennyire egyszerű nőként helytállni ebben a férfiak uralta világban?
Kihívásnak tekintem. Előttem már sokan bizonyították, hogy nekünk, nőknek is helyünk van itt. Még akkor is, ha anyaként és borászként különösen szeptemberben az iskolakezdés és a szüret is teljes embert kíván. Hogy végül is hogy sikerült ezt teljesítenem, azt majd évek múlva a gyerekeim fogják értékelni.
Újra és újra előkerül a beszélgetésünkben, a férjed, Gedeon, akiről azt mondtad, a pályaválasztásodnak köszönhetsz.
Egyetemi szerelem a miénk, évfolyamtársak voltunk. Az egyik Etyeki Borfesztiválra még mint hasonló orientációjú fiatalok látogattunk ki, de onnan már egy párként tértünk haza. Közös volt az érdeklődési körünk, az értékrendünk. És nem tagadom, hogy az állandó jókedvébe is beleszerettem. Ez a derű pedig gyógyító erővel bír, amikor kicsit rosszabb passzban vagyok. Azt pedig még nem is említettem, hogy Gedeon igazi romantikus alkat, hiszen az Egri várban kérte meg a kezem.
… és a családi vállalkozás, mint munkahely hogyan került a képbe?
Már az egyetem ideje alatt üzletkötői munkát végeztünk apu felkérésére. 2007-től pedig hivatalosan is a pincészet munkatársai lettünk. Röviddel azután – immár házasként – előbb hárman, majd négyen, pár év múlva pedig már öten lettünk. Megváltoztak egy időre a hangsúlyok, de igyekeztem a borbemutatók révén folyamatosan a szakma közelében maradni. A második gyermekem megszületése után a céggel is nagyot fordult a világ. Ekkor a palackozót vezettem és erre az időszakra esett a borászat minőségbiztosítási rendszerének kiépítése, ami minden szempontból hasznos tapasztalat volt nekem. Legkisebb gyerekünk világra jötte után viszont az addig elhanyagolt terület: a marketing került fókuszba. Elkezdtem beleásni magam ebbe a témába, így ma már azt mondhatom, hogy a szőlőtől a marketingig a borkészítés minden fázisába belekóstoltam.
Most a Varsányi Pincészetnél a marketinget irányítod, a férjed pedig a cég ügyvezetője. Nem okoz ez időnként meghasonlást?
Azért a marketing vezetőin kívül van még egy pár titulusom. Néhány évvel ezelőtt az IFS (International Food Standard – Nemzetközi Élelmiszer Szabvány) kiépítése volt az én feladatom, napjainkban viszont a Bagolyvár rendezvényeinek koordinálása, menedzselése is hozzám tartozik.
Gedeon pedig valóban nemcsak a férjem, hanem a főnököm is. Gyakran mondom azt, hogy a munkahelyen váltogatnunk kell a “kalapokat”, mert ott elsősorban munka- és nem házastársak vagyunk.
Éppen ezért, ha szakmai vitánk van, azt igyekszünk szakmai szinten kezelni. Hiszen az ellentmondás ott és akkor nem a férjnek vagy a feleségnek, hanem a másik minőségünknek, a kollégának szól.
Veled beszélgetve úgy tűnik, hogy most minden kerek. Milyen terveid, vágyaid vannak még a pincészettel kapcsolatban?
A vendéglátásra, programszervezésre vonatkozólag komoly elképzeléseim vannak, ebben nagy szerepet kap majd a Bagolyvár. Szintén a jövő feladata lesz az általam nagyon szeretett borbemutatók magasabb szintre emelése, ugyanis miközben a marketing rejtelmeibe egyre mélyebbre ástam magam, nyilvánvalóvá vált számomra, hogy túlságosan szakmai vagyok. Szép kihívás, hogy közérthetőbben tudjak beszélni arról, ami az életem: a borokról és a borászatról. És nemcsak az a cél, hogy a kommunikációm világos és egyszerű legyen, de fontosnak érzem azt is, hogy még magasabb szinten értsek a borokhoz. A képzeletbeli határidőnaplómba tehát már beírtam, hogy beiratkozom egy sommelier tanfolyamra is. Vagyis a következő hónapok a végeérhetetlen kóstolásról és tanulásról szólnak majd. Meg a kóstolásról és a tanulásról. Vagy ezt már említettem? 🙂 …