Játsz velünk és nyerj! Részletek az oldal alján.

A Varsányi Pincészet megalapításakor elhatároztuk, hogy nem csak negykereskedelmi egységeket, hanem közvetlenül fogyasztókat is szeretnénk borral kiszolgálni. A korszerű csarnok felépítése után, az egyre növekvő igényeknek is köszönhetően az akkori helyünket kinőttük, igy a 2000 évek elején kezdtük el építeni a jelenleg is használt iroda épületünket. Az épület tervezésekor nem csak az irodák kialakítására fordítottunk figyelmet, hanem egy borszaküzlet kialakítására is.

 

Hiszünk benne, hogy a vevőinknek akkor tudunk többet nyújtani, ha nem csak egy “üzletbe” sétál be, hanem ezzel együtt ha kedve és

Játsz velünk és nyerj!   Részletek az oldal alján.

Az 1860-as években épült “Bagolyvár” épületünket 2009-ben újítottuk fel, a mai ízlésnek megfelelően.

Az épületet az eredeti állapotába állítottuk helyre és modern padlófűtéssel láttuk el, illetve kialakítottunk alatta egy a kisebb csoportok számára ideális kóstoló helyet. A pincében a barrique hordók között 20 főig kényelmesen tudunk borbemutatókat, kisebb partykat tartani.

 

Az emeleten kialakított nagyobb térben akár 80 főt tudunk kényelmesen leültetni. A wifivel is ellátott helységben alkalmas nagyobb csoportok számára, esküvők, nagyobb létszámú születésnapi, osztálytalálkozó vagy egyéb rendezvény

Idén is megrendezésre kerül az őszi borkert a Gellért Hotelben.

A több mint 40 borász között idén mi is megtalálhatóak leszünk. Természetesen a legújabb borcsaládunkkal a Varsányi Grand Selection-el érkezünk.

Már az ország számos pontján mutattuk be a Grand Selection borainkat, de biztosak vagyunk benne, hogy még nem mindenki tudta megkóstolni.

Ha még nem kóstoltad a borainkat, de szeretnéd mindenképpen ott a helyed.

Ha előtte szeretnél tájékozódni a borainkról, akkor az alábbi linken minden fontos információ megtalálható 🙂

 http://www.varsanyipinceszet.hu/grandselection

Ne felejts el feliratkozni sem, ha értesülni szeretnél a legfontosabb dolgokról velünk kapcsolatban. 🙂